Egy szép tavaszi napon Berci kismackó 5 éves lett. Berciéknél az a szokás járja, hogy a szülinapos a reggeli mellé meglepetést kap, így köszöntik az ünnepeltet. Amint felkelt a szülinapos sietett a konyhába,hogy felbontsa az ajándékát. Mihelyst odaért, észrevette, hogy az asztalon semmilyen ajándék nem várja, és még reggelije sem állt készen.

– Anya, anya! Itthon vagytok?- Miután nem érkezett válasz, az apját, majd a testvéreit szólongatta, de senki nem válaszolt.

Berci elszomorodott és kiment az udvarra, hogy megnézze, hátha ott találja a többieket, de sajnos kint sem találta őket. Ekkor ismét útnak eredt, hogy megkeresse a bölcs öreget. Nem törődött azzal, hogy milyen hosszú utat kell megtennie ahhoz. A céltalan bolyongása egy folyóparton ért véget, ahol még soha nem járt. Csak állt némán a folyóparton és csak csodálta ezt a gyönyörű, ismeretlen tájat, a színes viragokkal és élénkzöld fákkal. Amint a folyóra tévedt a tekintete meglátott egy kék csónakot, azon nyomban elkötötte és pillanatokon belül belehuppant. Élvezte a nagy sebességet és csodálta a tájat. A csónakja csak úgy suhant a víz felszínén.

Egyszer csak megpillantotta az öreg, roskadozó kunyhót a távolban, a csónakot azonban nem tudta megállítani, az sebesen úszott tovább. Már ekkor elkezdett olyan hangosan az öregapó után kiabálni, amilyen hangosan csak tudott.

– Segítség, segítség, kérem segítsen öregapó!

Válasz azonban nem érkezett senkitől. Berci nagyon megijedt.

– Segítség, segítség, itt vagyok a csónakban. Nem tudok megállni!Hahó! Öregapó.

Ekkor a bácsi meghallotta a segélykiálltást, és sietett, hogy elérje Berci csónakját. Előkészítette a kapmós botját, belerakta a csónakba, hogy azzal húzza fel magát a mély vízből. Ekkor a sodrás egyre erőebb lett és közben hatalmas vizi robajra lettek figyelmesek. A sodrás olyan erős volt, hogy az öregember hiába evezett karjával, vagy  a botjával.

– Ó ne, hamarosan elérjük a vízesést!! Ki fog most rajtunk segíteni.

– Segítség, segítség- ordította Berci egyre kétségbeesettebben.

–  Hiába kiáltasz gyermekem, senki nem hall minket, egyes egyedül lakom ezen a környéken. Hova szerettél volna menni? –kérdezte az apóka.

– Hát hozzád öregapó. Tudod megint elszomordtam és gondoltam eljövök hozzád, hátha megint felvidítasz, mint a múltkor. Tudod, ma van a szülinapom, és mindenki megfeledkezett róla.- mesélte búsan Berci.

– De hát az meg hogy lehet?

– Nem tudom, eddig mindig pompás reggeli várt a szülinapi meglepetésemmel a konyhaasztalon. Ma viszont, nemhogy ez nem várt, de senki sem volt otthon. Nagyon elszomorodtam. Ekkor egyszeriben elcsuklott Berci hangja, tudták, hogy elérték a vízesést és már nincs kiút. Hatalmas sebességgel zuhantak, míg nem hatalmas huppanással ismét a folyóban landoltak. Néma csendben, rémülten haladtak tovább. Mindketten nagyon megijedtek, alig kaptak levegőt, de örültek, hogy megúszták ép bőrrel a zuhanást. Fogalmuk sem volt, hogy merre fognak kikötni. A folyó olyan sebes volt, hogy hiábavaló lett volna minden próbálkozás.

A hosszú órás sodródás után egyszer csak egy lépcsőnek ütköztek. A csónakot kikötötte egy lathatalan gép.

– Gyere gyermekem, azt hiszem itt véget ért az utunk. Megérkeztünk.

– Na de hova? Hol vagyunk?- kérdezte Berci kíváncsian.

– Üdvözöllek a birodalmamban, gyertek csak!- szólt egy egyre közeledő hang.

-Engedjétek meg, hogy bemutatkozzakam. Lázár király vagyok. Ti pedig?

Ekkor egy hatalmas, vékony bajszú, 50 év körüli göndör hajú, apró koronát viselő király áltt előttük.

– Jómagam László apó, ő pedig itt mellettem Berci. – válaszolt az idős ember meghajolva, alázattal.

– Csodálatos, csodálatos, olyan rég nem volt már vendégem.

-Kérlek kövessetek!

– Kérem, Uram, királyom, megengedne előbb egy kérdést? Igazán nem szeretnék udvariatlan lenni, de nagyon szeretném megtudni, hogy hogyan juthatnánk a vízesés túloldalára, ugyan is ezt a kisgyermeket biztosan hiányolja a családja.

– Nagyon nehéz innen visszajutni, de az egyik szolgálóm ismer egy titkos alagutat, melyen biztosan visszajutnak. Gyanítom, nagyon kimerültetek, megvendégellek titeket, szépen megpihentek, majd gondoskodom róla, hogy hazajussatok.

– Úgy félek Laci bácsi! Hova visz minket? Haza akarok menni!- siránkozott Berci.

– Nyugodj meg, minden rendben lesz, meglásd hamarosan hazajutsz.

Időközben egy hatalmas terembe érkeztek, mely olyan gyönyörű volt, hogy szemük-szájuk tátva maradt a csodálkozástól.

-Lefogadom, hogy nagyon éhesek vagytok, már is csináltatok nektek ennivalót. Olga, legyen szives készítsen valami finomat a vendégeknek!

– Máris Uram.- hangzott a válasz az idős gömbölyded asszony szájából.

– Kérem foglaljanak helyet, míg elkészül a mennyei étek, tudják Olga remekül főz.

– Köszönjük szépen Uram, nagyon kedves Öntől- fűzte hozzá az öregapó.

Rövidesen hozzá láttak a mennyei lakomához, mely közben a király olyan fergeteges vicceket mesélt, hogy Berci és az öregapó alig tudták abba hagyni a nevetést.

–  Nagyon örülök, hogy megsimerhettem magukat és remélem még eljönnek hozzám.

–  Én is örülök- felelte Berci vidáman. Most már sokkal jobb a kedvem.

A végén udvariasan megköszönték a vendéglátást, majd a királyi szolgával egy nagyobb csónakon útnak indultak hazafelé. A szolga és öregapó hazakísérték Bercit, ahol az egész család szomorkodott, mert senki nem tudta hol lehet a legkisebb Mackó.

– Megjöttem, szervusztok.

– Oh, hála az Égnek sóhajtoztak mindannyian. Merre jártál? Miért tűntél el egy szó nélkül?- hangzott egyik kérdés a másik után.

– Elfelejtettétek a szülinapomat és emiatt nagyon elszmorodtam.

– Dehogy felejtettük picinyem, hiszen éppen emiatt mentünk el reggel. Elhoztuk az ajándékodat a boltból.

– Komolyan?- kérdezte felcsillanó szemmel Berci.

– Igen, felelte mackómama. –Hozd be drágám kérlek.

Ekkor behozta mackópapa, a vadonatúj kék, lámpás biciklit és egyszerre mindenki rázendített; Boldog szülinapot… Ezután Berci nagyon megörült,szerette volna azonnal kipróbálni a vadinatúj biciklijét, de már sötét volt kint, így miután elmesélte, hogy merre járt és mennyi minden történt vele, nyugovóra tért az egész mackócsalád.

M.