Mindig a legjobbat akarjuk. Mindenből. Nem érjük be holmi utánzatokkal, kompromisszumokkal, folyton jobb és újabb kell mindenből. Az ambíció erőt ad, hajt és ez így van jól, míg egészséges szintű. Viszont ha a teljesítményorientáltság és perfekcionizmus befészkeli magát a munkánkba, a magánéletünkbe és a lelkünkbe, nem biztos, hogy jó irányba haladunk.
Önmagunkkal szemben állított elvárásaink mércéje különböző, mégis legtöbben változatos párkapcsolatot, jó egészséget, okos gyermekeket, jól fizető állást szeretnének. A saját perfekcionizmusunk tény és való, határtalan tud lenni. De hogyan tudjuk lejjebb adni az önmagunk által állított mércét, anélkül, hogy az életünk minősége ne essen vissza?
A tökéletességre való törekvés nem más, mint a félelem drága, magas színvonalú verziója. A maximalizmus valójában nem más, mint a félelem puccos cipőben és hermelinbundában (…), igyekszik elegánsnak tűnni, holott valójában halálosan retteg. Mert a csillogó máz alatt a perfekcionizmus nem több a mély, egzisztenciális félelemnél, amely újra meg újra azt sulykolja belénk, hogy “nem vagyok elég jó, és sosem leszek elég jó”.
Elizabeth M. Gilbert
Mit tehetünk ellene?
- Azon gondolkodtunk esetleg, hogy egy korábban felállított elvárás, vagy terv talán már egyáltalán nem illik hozzánk? Elképzelhető, hogy egyáltalán nem reálisak már ezek az elvárások, vagy talán már nem időszerűek.
- Fogadjuk nyugodtan a körülmények adta változásokat, melyek nem a terveink szerint haladnak. Elégedjünk meg az átlagossággal, vegyünk vissza a tempónkból. Sokan erejükön felül törekednek minél jobb eredményeket elérni, akik számos statisztika szerint boldogtalanabbak, mint azok, akik kevésbé „törekvőek“.
- Carpe diem. Gyakran elfelejtük a jelent élvezni. Mivel a túlhajtott életünkben is igényeljük az élményeket, a múltunk eseményeiből csemegézünk, mert a jelen tempójában nem sok kikapcsolódásra jut idő, ami elég elszomorító. Szerezzünk friss élményeket és próbáljuk ignorálni a teendőket.
- Mások vélt elvárásainak úgy sem lehet mindig eleget tenni. A saját perfekcionizmusunknak pedig még kevésbé, így jobb, ha szépen lassan megfeledkezünk róluk. 🙂
M.