Életképek / 13. május 2017

Gyermeki könnyedség

Nincs annál felüdítőbb, mint látni, ahogy egy kisgyermek rácsodálkozik a világra és olyan dolgokat fedez fel, melyeket mi már olyan régen tudatosítottunk magunkban, hogy tudomásul sem vesszük létezését. A gyermeki könnyedség egy megismételhetetlen csoda, mely csupán egy álomkép marad számunkra.

Hihetetlen, bámulatba ejtő és irigylésreméltó a gyermeki lét. A kisgyermekek minden érzékszerve az életet hívja, fogadja és átöleli. Örömtáncot járnak a zenével, szerelemtáncot a katicabogárral majd fogócskáznak a szellő ritmusára. Minden olyan önfeledt, boldog, mely számunkra egyenesen természetfelettinek tűnik. Szó nélkül figyeljük, hogyan élik meg azt a csodát, mely egykor a mi életünk részét képezte.

Milyen más szemszögből láthatják a világot! Vajon több impulzus éri őket, mint minket? Elvileg nem, ugyanakkor valahogyan mégis bölcsebben reagálnak a környezetük rezdüléseire. Látják a láthatatlant, hallják a hallhatatlant és mi csak állunk és azt kérdezzük önmagunktól, hogy mi miért nem tudjuk így szemlélni a világot?

Visszarévedünk és elmélázunk azon, hogy egykor valószinűleg mi is így éltük meg a minket körülölelő világot. Nem értjük, hogy mi történt. A gyermeki könnyedséget szemlélve racionális robotnak érezzük magunkat, melynek semmi köze sincs ahhoz a fajta önfeledtséghez, mely egykor minket alkotott. Mi is eggyek voltunk az ösztöneinkkel és önmagunkkal. Nem korlátolt be semmilyen környezeti hatás, vélemény, kötelezettség. Csak mi voltunk és a fantáziavilágunk. Mesevilág volt az, mely annyira érintetlen, hogy soha többet nem tér vissza hozzánk.

Függetlenül attól, hogy mely kultúrába születtünk, valamennyien sötétségben kezdjük az életünket, és e sötétségben zajlik le a legjelentősebb fejlődésünk is. A létezéssel való első kapcsolatunk az anya szívének dobbanásaiba, lélegzésének folyamatába, hangjának muzsikájába és ritmusába van zárva, még ha szavainak jelentését nem is értjük. Az ebből fakadó vágyakozás örökké velünk marad.
Norman Doidge

Vajon bekopogtat még az életünkbe ez a fajta irigylésreméltó önfeledtség? Képesek leszünk valaha is kikapcsolni önmagunkat, olyannyira hogy ne vegyük észre csak azt az egy apró részletet, mely éppen megérint? Robotként robogva valószínűleg nem, soha.

M.






Előző bejegyzés
Szamártej és mézmaszk
Következő bejegyzés
Banános csokipudingos csoda