Életképek / 13. június 2016

Egy csepp vízre vágyom

Egy csepp vízre vágyom. A kapálódzó lángok újra és újra vízért kiáltanak. Csak egy csepp vízre vágyom. Egy kortyra, egy esőcseppre, egy parányi feloldozásra.

Ha nem engedsz ki, lángcsóváim kérdően nyúlnak a ketrecemen át, s ha nem engedsz ki, előbb-utóbb felégetek mindent. Most még csak apró rigóként ciripelek, de ha nem figyelsz rám, tűzgolyó formájában ragadozó sólyomként fogok kitörni. Nem érdekel, hogy már messze jársz, tűzgolyóként fogok repülni, s tudom, hogy semmi nem fog az utamaba állni.

Hogy mire várok? Rád. Azt szeretném, nem… Őrülten vágyom arra, hogy te nyisd ki ketrecem ajtaját. De hiába várakozok összegömölyödve, ciripelve, reményvesztetten, hiszen te már messze jársz. Magamra hagytál, étlen-szomjan, felborzoltan.

Meg foglak találni, ha akarod, ha nem. Amint kiszabadulok innen, utánad eredek és amikor eljön a pillanat és újra látjuk egymást, a szemembe kell nézned. Nem vágyom bosszúra, nincs bennem gyűlölet, de még egyszer teljesíteni fogod, amit tőled kívánok. Elrepítesz a feloldozás nevű rétre, ahol ismét szelíd, gyámoltalan madárkaként fogom csiripleni, hogy mily szép az élet.

M.






Előző bejegyzés
Pislákoló gyertyaláng
Következő bejegyzés
Róma, amore mio- top 9 látnivaló